Advent második vasárnapján a Szakolyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak műsora varázsolta meghitté a várakozást. Köszönet érte.
„A második vasárnapi láng a REMÉNYT szimbolizálja. Ez a gyertya arra emlékeztet minket, ahogy az angyal hírül adta Máriának, majd Józsefnek is az örömhírt, hogy ők nevelhetik fel Isten Fiát, Jézust. Ahogyan az első gyertya, úgy a második színe is a lila, vagyis az advent liturgikus színe, jelentése mégis eltérő az elsőétől. Ez a gyertya ugyanis nem a hitet, hanem a reményt szimbolizálja, mégpedig, hogy az Úr reményt ébresztett a zsidóságban, hogy eljön a Messiás, aki közülük való lesz.”