Bakó Sándor római katolikus plébános úr gondolatai advent harmadik vasárnapján
Advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja. Sok helyen a rózsaszínű gyertya jelzi, hogy a lila gyertyák szimbolizálta bűnbánati időszakunk reményteli várakozását – melyet a zöld koszorú jelképez – az örvendezésnek kell áthatnia, hiszen Üdvözítőnk születésének ünneplésére készülünk. Ez az időszak az imádságnak, a jócselekedeteknek az időszaka, hogy ezek segítségével készítsük elő lelkünket karácsony szent ünnepére.
Idén – mint oly sok más dologban – az adventünk és az előttünk álló karácsonyunk is eltér a szokásostól. Áthatja a koronavírustól való félelem, a bizonytalanság légköre, megtetézve azzal, hogy az elmúlt években mennyire hagytuk kiüresedni ezen időszak lelkületét. Milyen sok embernek jelentette mostanában az advent a vásárlást, a plázázást, a karácsony pedig az elmenekülő wellness hétvégét vagy közös bulizást… Nem lehet, hogy – a veszélyhelyzet „árnyékában”, de az örvendezés gyertyafényének reménykeltő lángjánál – most kellene elgondolkoznunk életünkről, visszatérni hagyományainkhoz, amíg még emlékezünk rájuk?
Nekem az advent a korai felkeléseket (a hajnali, rorate miséket), a szép imádságokat (az Úr Angyala imát) és a jócselekedeteket (az adventi naptárat) juttatja eszembe. A kitartó hajnali felkelések jutalma volt az első havas reggeleken a szűz hó ropogása a talpunk alatt szentmisére menve. Az álmosan, de közösen mondott imádságok bearanyozták az egész napot. A naptárból kibontott, jócselekedetekért kapott kis édességek egy életre megtanították, hogy apró dolgokkal is lehet, sőt kell tenni a jót.
Szenteste minden elcsöndesedett. Megállt az élet, még a tömegközlekedés is. És csak a szűk, együtt élő család és a templomi ünnepi szentmise jelentette a karácsony lélekemelő élményét. De nem is kellett más, mert tudtunk egymásra és a Jó Istenre figyelni.
Próbáljunk meg újra elindulni ezen az úton, hogy lelkünket, életünket örömteli, bízó szívvel tudjuk újra felajánlani a megszületendő Kisdednek.
Bakó Sándor plébános
