Tájékoztató az ingyenes állami Tanuloknak.hu és KRESZfelfrissito.hu Közl.biztonsági programról

Az ingyenes állami Közlekedésbiztonsági programok a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kezdeményezésére, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által, a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram keretein belül valósulnak meg.

Az NKH által előkészített Tanuloknak.hu program – összhangban a törvényi felhatalmazásokkal, továbbá a 110/2012. (VI. 4.) és a 188/1996. (XII. 17.) Korm. rendeletekkel – elsődleges célja, hogy a legkorszerűbb technológiák (e-learning) segítségével járuljon hozzá a NAT-ban és az EU-ajánlásokban meghatározott, közlekedésbiztonsággal és közlekedéssel kapcsolatos kompetenciák minél fiatalabb korban történő, készségszintű kialakításához, és ezáltal a gyermekbalesetek – minél nagyobb mértékű – csökkenteséhez. A kampányban külön-külön tananyagot biztosítunk az 1-2., 3-4., 5-6., 7-8., valamint a 9-12. évfolyamos tanulók, illetve módszertani útmutatóval kiegészítve a köznevelési intézményben dolgozó pedagógusok számára.

A Tanuloknak.hu program ingyenes képzésein a köznevelési intézmények valamennyi tanulója és pedagógusa részt vehet. Az érdeklődés felkeltése érdekében az intézmények között versenyt indítunk, melynek keretében értékes ajándékot juttatunk el a legaktívabb intézmények számára. A verseny állása folyamatosan nyomon követhető a www.tanuloknak.hu weboldalon.

A szintén az NKH által előkészített KRESZfelfrissito.hu Közlekedésbiztonsági program feladata, hogy – a közúti balesetek megelőzésével összefüggő állami feladatokkal és célkitűzésekkel összhangban, a közúti közlekedésbiztonság javításának érdekében – a polgárok országszerte alanyi jogon frissíthessék fel közle¬kedési ismereteiket az általuk választott kategóriákban („A”,„B”,„C”,„D”és/vagy kerékpáros), a kényelmes és hatékony e-learning oktatástechnológia segítségével.

A KRESZfelfrissito.hu programba szervezetek, cégek is regisztrálhatnak, ami után a magánszemélyek (jelen esetben a cégek munkavállalói) meg tudják jelölni munkahelyüket a regisztrációjuk során, és ezzel lehetővé teszik, hogy a www.kreszfelfrissito.hu oldalon a szervezetük figyelemmel követhesse előrehaladásukat, aktivitásukat.

Az ismeretfelújító KRESZfelfrissito.hu program előnyeit nem csupán a magánszemélyek élvezhetik: a cégek számára a program pozitív hozadéka lehet, hogy a céges járművek fenntartási költségei és a munkába járók esetleges közlekedési baleseteivel (amik ebben az esetben üzemi balesetek is) kapcsolatos problémák, valamint a – cégeket terhelő – kötelező többletköltségek is csökkennek. Mindez éves szinten jelentős megtakarítást eredményezhet a cégek költségvetésében.

Annak érdekében, hogy a köznevelési intézmények tanulói, pedagógusai, illetve a magánszemélyek még nagyobb kedvvel, motivációval vegyenek részt a Közlekedésbiztonsági programokban, a képzést elvégzők közül ötvenezren iratkozhatnak be ingyenesen egy e-learninges, hatóságilag akkreditált (hivatalos), kategóriás („AM”,„A1,„A2″,„A”,„B”) elméleti képzésre, továbbá a támogató szervezetek által felajánlott és a program végén kisorsolandó értékes nyereményekhez is hozzájuthatnak.
Az előzetes regisztrációhoz kötött ingyenes képzések 2014. június 15-éig érhetőek el. Jelentkezni a www.tanuloknak.hu és a www.kreszfelfrissito.hu weboldalon lehet.

A széles körű tájékoztatás sikerességének érdekében a www.tanuloknak.hu és www.kreszfelfrissito.hu oldalon megtalálható és letölthető minden, a programokkal kapcsolatos további és részletes információ.

Schváb Zoltán – közlekedésért felelős h.államtitkár – Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Győri Gyula elnök – Nemzeti Közlekedési Hatóság

 

Megosztás