Advent negyedik vasárnapján, Bacskai Erzsébet polgármester asszony ünnepi beszéde után fellobbant a Szeretet lángja is
„Advent negyedik vasárnapján is érkezik a földre egy angyal. A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, halványlila lepelbe öltözött angyal jelenik meg az égbolton és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, azt pengeti, s közben szépen énekel hozzá. De ahhoz, hogy meghallhassuk, szívünk tiszta kell, hogy legyen, s jól kell figyelnünk. A Béke nagyszerű dalát énekli, mely a karácsonyi gyermekről és Isten birodalmáról szól, mely eljő majd a Földön. Sok kis angyal
[ Teljes bejegyzés megtekintése ]
Dél-Nyírségi Szociális és Gyermekjóléti Központ intézményvezetői beosztás – pályázati felhívás
Meghívó- Adventi Gyertyagyújtás
Advent 3. vasárnapján dr. Obsitos Erzsébet jegyzőnő gondolataival ünnepeltünk.
Advent harmadik vasárnapján érkezik meg a földre a harmadik angyal.
Ezen a napon érezhetjük az angyal érkezését. Ő fehér színt viselve jön közénk. Egyik kezében egy csodálatos erejű fénysugár ragyog, s tervei vannak az emberekkel. Meglepi azokat, akiknek tiszta szeretet lakozik a szívükben, s ad egy darabkát a fény erejéből. Így a fény ragyogni kezd az emberek szívében, végigfut a teljes testükön. Nem tesz kivételt senkivel, nem hagy ki senkit a sorból, aki megérdemli,
[ Teljes bejegyzés megtekintése ]
Pindur Palota Bölcsőde intézményvezetői beosztás – pályázati felhívás
Jucika nénit köszöntöttük
Albert Györgynét köszöntöttük december 06-án 90. születésnapja alkalmából. Jucika néni jó egészségnek örvend, a ház körüli teendőket maga végzi. Üzenete a fiataloknak, gyerekeknek: mindig fogadjátok meg szüleitek szavát, legyetek engedelmesek!
Isten éltesse Jucika nénit sokáig körünkben, egészségben és szeretetben!
[ Teljes bejegyzés megtekintése ]
Meghívó- Adventi Gyertyagyújtás
Advent második vasárnapja
Advent második vasárnapján a Szakolyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak műsora varázsolta meghitté a várakozást. Köszönet érte.
„A második vasárnapi láng a REMÉNYT szimbolizálja. Ez a gyertya arra emlékeztet minket, ahogy az angyal hírül adta Máriának, majd Józsefnek is az örömhírt, hogy ők nevelhetik fel Isten Fiát, Jézust. Ahogyan az első gyertya, úgy a második színe is a lila, vagyis az advent liturgikus színe, jelentése mégis eltérő az
[ Teljes bejegyzés megtekintése ]
Tájékoztatás-Bursa Hungarica
Meghívó- Adventi Gyertyagyújtás
Advent első vasárnapja
Advent első vasárnapján a Szakolyi Micimackó Óvoda dolgozói és ovisai adtak szívet melengető műsort. Köszönet érte! Ünnepségünket jelenlétükkel megtisztelték testvértelepülésünk, Örös vezetői is.
„A mai vasárnapon meggyújtott első gyertya Ádámot és Évát szimbolizálja, akiknek Isten elsőként ígérte meg a megváltást: ezért ez a gyertya a HIT jelképe. Színe lila, mely a katolikus vallásban a bűnbánat színe. A bűnbánat színével és a HIT jelképével meggyújtása kerülő
[ Teljes bejegyzés megtekintése ]